1. Fedőmatrac

Fedőmatrac

A fedőmatracok világa

A következő sorok elolvasása után képesek leszünk rá, hogy kiválasszuk a legjobb fedőmatracot – más néven matractoppert. Többet fogunk róla tudni, mint a legtöbb matracbolti eladó (valahol a felső 10 százalékban lesz a tudásunk).

Nézd meg spéci fedőmatrac akciónkat! Kattints ide!

Mindez azért fontos, mert a megfelelő tudás hiányában Magyarországon az emberek többsége még mindig olyan anyagú fedőmatracot vásárol, aminek szinte semmilyen szellőzés nincs…

fedőmatrac vélemény és tippek

Fedőmatrac fajták

Magyarországon 2 igazán elterjedt fedőmatrac típust különböztetünk meg. A memóriahabosat és a hideghabot. Lehet még kapni kókuszból, latexból és habrugókból készülteket is. Ezekről bővebben írunk, míg néhány kevésbé elterjedt megoldásról a fejezet végén ejtünk szót.

Memóriahabos fedőmatracok

A memóriahabos fedőmatrac talán a legelterjedtebb. Szinte minden boltban kapható, sőt pár éve még majdnem kizárólag ez volt az egyetlen elérhető fajta. Mára már kicsit megkopott a fénye – és elkezdték kiváltani a hideghabból készültek is.

A memórihabos fedőmatracok előnyei

Pedig van néhány olyan tulajdonsága, amivel nehéz felvenni a versenyt. Ilyen a pihe-puha körbeölelő érzés is, amit nyújtani tud.

Nem véletlenül szerették meg régen sokan a memory fedőmatracokat. Maga az anyag engedi benyomódni, besüppedni testünket. Vastagságtól függően kicsit olyan, mintha lebegnénk benne.

memória fedőmatrac előny

Pont az általa nyújtott érzés az, ami a legnagyobb előnye – és amit nehéz is másolni. Bizonyára örökké a legkeresettebb anyag maradna, ha nem lenne egy nagy hátránya.

A memóriahabos fedőmatracok hátrányai

Ez a hátrány nem más, mint az, hogy a hagyományos memory hab egyszerűen nem szellőzik át. Ennek köszönhetően viszont iszonyatosan hajlamos a melegedésre.

Fentieket egyébként egy könnyed kis kísérlettel ellenőrizhetjük. Nyomjuk bele az arcunkat és nézzük meg, mi történik. Fullasztó élmény lesz.

Egy nyári éjszakán pedig – amikor amúgy is kimondottan meleg van a szobában – izzasztó, szauna szerű állapotok alakulhatnak ki, hiszen a memóriahab hőtükörként fogja visszasugározni testhőnket.

Nálunk, amióta használunk hideghabból készült anyagokat, 10 emberből a szellőzés miatt 9 inkább lemond a memóriahabról.

Természetesen vannak már olyan változatai a memóriahbabnak, amelyek jobban szellőznek, de ezek viszonylag ritkák – ilyen például a Cellpur memory hab.

Arra érdemes még odafigyelni, hogy bár sok helyen írják, a sima, mezei hűsítő géllel ellátott memory fekvőbetétek önmagában még nem teszik átszellőzővé azokat. Mindössze arról van szó, hogy tovább bírják felmelegedés nélkül.

Én már feküdtem olyan gélréteggel ellátott matracon, amiben tényleg komoly mennyiségű hűsítő zselé volt. Nagyon jól tartotta a szoba hőmérsékletét néhány órán keresztül a testhőmmel szemben.

Aztán szépen lassan – 1-2 óra alatt – felmelegedett, utána pedig a szuper hőtartó képessége már inkább a teshőmet tartotta meg. Szóval, még ha a legjobb hűsítő gélt rakják is a fedőmatracba – komoly mennyiségben – akkor se várjunk csodát. Az olyanokról, amelyek tessék-lássék tartalmaznak géldarabokat én nem is tartom érdemesnek beszélni. Önmagában a hűsítő géltől tehát nem lesz átszellőző a memóriahab.

memóriahabos fedőmatrac hátrányai

FIGYELEM! Sok helyen mondják, hogy a memory hab átszellőzik. Én azt tanácsolom, hogy erről mindig győződjünk meg személyesen is – akár az előbb ismertetett arcbenyomós módszerrel is. Meg fogunk lepődni, hogy mennyire nem igaz a szellőzés.

Hogyan hasonlítsuk össze a memory fedőmatracokat?

A memóriahab fedőmatracok vásárlásánál általában 3 dologra érdemes figyelni. Először is fontos, hogy mennyire kemény a memory hab. Ebből az anyagból is léteznek különböző keménységek, így én azt ajánlom, hogy mindig személyesen próbáljuk ki vásárlás előtt, mert nem mindegyik ugyanolyan.

Van például olyan memory hab, ami olyan keményre van állítva, hogy szinte meg sem lehetne róla mondani, hogy ugyanolyan viszkoelasztikus poliuretánból készült, mint a többi. (a memóriahabos matracoknál bővebben is foglalkoztunk vele, hogy mi is az a memóriahab és hogyan készül, ezt most nem fogjuk újra leírni.)

Másodsorban nagyon fontos odafigyelni a memory sűrűségére is. Általában ez a szám 50 kg/köbméter Magyarországon. Ami ez alatt van, azzal szerintem felesleges is foglalkozni.  Bár azt ebben az esetben is meg lehet jegyezni, hogy a kényelem nem feltétlenül a sűrűségtől függ…

FIGYELEM! Ez a szám a hideghaboknál teljesen más, hiszen más anyagról beszélünk!

Elérhető a szokásos 50-es sűrűségnél magasabb is. Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy neki mi a szimpatikusabb. A memóriahab esetében még azt is érdemes figyelembe venni, hogy a sűrűbb nehezebben szellőzik át valamint érzésre mocsarasabb lehet.

memory foam fedomatrac vélemény

Harmadszor fontos a vastagsággal is törődnünk egy kicsit. Legtöbbször 4-6 centiméter vastagságú memóriahab fedőmatracokkal találkozhatunk. Eddigi tapasztalataim szerint a vásárlók inkább a 4 centissel elégedettebbek. A vastagabbat túl lágynak érzik. Túl mélyre süppednek benne…

Zónázott, tojástartó formájú memóriahabot szerintem nem érdemes venni, erre később még kitérünk a „milyen fedőmatracot vegyek” című fejezetben.

Utolsó gondolatként még annyit érdemes elmondanom, hogy a memóriahabos fedőmatrac esetében nyugodtan keressük a Certipur és Oeko-Tex Standard 100 minősítéseket, amelyek egy külön cikket is megérnének, de röviden annyit jelentenek, hogy nincs semmi egészségünkre káros a habban.

Hideghab fedőmatracok

A fedőmatracok legújabb generációját a hideghabok hozták el Magyarországra. A régi, egyszerű, kemény habokkal ellentétben mostanra gyakorlatilag bármilyen keménységűre meg lehet őket csinálni. Arról nem is beszélve, hogy bármilyen formájú vágásokat ejthetünk beléjük, így tökéletesen zónázhatók.

Hideghab fedőmatracok előnyei

A hideghabból készült fedőmatracok legnagyobb előnye szerintem az, hogy tökéletesen átszellőznek. Ez a tulajdonság az, amiben messze lenyomja az át nem szellőző memóriahabot.

Ha belenyomjuk az arcunkat egy hideghab fedőmatracba, akkor érezzük, hogy tökéletesen át tudjuk szívni rajta a levegőt. Így nem kell attól tartanunk, hogy éjszaka meg fogunk sülni benne.

Ráadásul formakövetés szempontjából megvan az a nagy előnye, hogy tudjuk zónázni. Mivel a hideghab jobban ellentart, mint a memory, így bizonyos pontjait kikönnyíthetjük, így pedig jobban le fogja követni testünk formáját.

Hideghab fedőmatracok hátrányai

A hideghab fedőmatracoknak nincsenek olyan hátrányai, amiről számot tudnék adni. Talán azoknak, akik szeretik a memória fedőmatracok süppedős, mocsaras érzését… Ilyet nem tud produkálni.

Továbbá a nyáron is fázós személyeknek rossz hír, hogy a hideghab nem fűt úgy, mint a memory – ugye azért, mert átszellőzik…

Mire figyeljünk oda a hideghabos fedőmatracoknál?

Alapvetően kétféle hideghab létezik. A zónázott és a zóna nélküli. Egyéni, hogy kinek melyik jön be – ez főleg attól függ, hogy mennyire akarunk puhítani a meglévő matracunkon. Én inkább a zónázottat ajánlom, mert az több formakövetés ad.

hideghab fedőmatrac vélemény

Vastagságban általában 4 és 6 centiméter között mozognak. A 4 centisek általában nincsenek zónázva – nincs bennük elég mélység a zónákhoz.

A habok sűrűsége az 50-es memóriahabtól eltérően a hideghaboknál általában 20-35 kg/m3 között mozog.

A memóriahabos fedőmatracokhoz hasonlóan keressük itt is a CertiPur és Oeko-Tex Standard 100 igazolásokat – sosem baj, ha van róla igazolás, hogy nem tartalmaz semmi ártalmasat a habanyag.

+ 1 tipp: érdemes keresni a HR (high resilience=nagy rugalmasságú) hideghabból készült fedőmatracokat a még nagyobb kényelemért.

Habrugós fedőmatracok

Habrugós fedőmatrac egyelőre nincs túl sok Magyarországon. És nem is vagyk benne biztos, hogy ez lesz a legelterjedtebb típus, de azért néhány szót érdemes ejteni róla.

Habrugós fedőmatracok előnyei

A habrugós fedők legnagyobb előnye, hogy a hideghabhoz hasonlóan nagyon jól átszellőznek. Ez azonban csak akkor igaz, ha a habrugókat valamilyen olyan anyaggal zárják le, amelyik átszellőzik. Tehát amennyiben például memóriahab van a habrugók fölött, úgy ez az előny elveszik.

Fémmentes habrugós fedőmatrac

Ebben a pillanatban csak a Dormeo Air fedőmatracáról tudok itthon, ami habrugós. Ebben méhsejt alakú habrugók vannak – Octaspring néven – és Ecocell habbal vannak lezárva.

Habrugós fedőmatracok hátrányai

Egyelőre ez a technológia elég drága. Én nem látom benne, hogy kétszer többet érne, mint a habrugó nélküli hideghab fedőmatracok. Márpedig árban simán ott mocorognak.

Mivel a habrugós fedőmatracok még nem terjedtek el szélesebb körben, így nem tudunk olyan tulajdonságot említeni, amire érdemes odafigyelni vásárláskor. Mindamellett a technológiának nagy kedvelője vagyok, írtunk is róla bővebben itt: habrugós matracok.

Latex fedőmatracok

Sok ember számára lehetnek szimpatikusak a latex matracok, hiszen természetes alternatívát nyújtanak. Gondolná az átlagember. Az igazság az, hogy nagyon sok latex fedőmatrac szintetikus latexből készült, és semmivel nem természetesebb, mint mondjuk a hideghab…

Latex fedőmatracok előnyei

Ha igazán természetes, organikus latex fedőmatracot keresünk, akkor keressük, vagy kérjük a gyártótól a termék erre vonatkozó minősítéseit. Ezek többek közt azt is igazolják majd, hogy hány százalékban tartalmaz természetes latexet a fedőmatrac.

Természetes latex fedőmatrac

Amennyiben van ilyen igazolása egy fekvőbetétnek, úgy elmondhatjuk, hogy természetes anyagú fedőmatracunk van – csak figyeljünk rá, hogy a huzat is természetes legyen.

A latex termékek kialakítástól függően nagyon jól szellőzhetnek és formakövetésük is kiváló lehet.

A latex fedőmatracok esetében a sűrűség az egyik olyan szám, amelyet össze lehet hasonlítani. Azonban szemben a memóriahabos vagy hideghabos fedőmatracokkal, a latex esetében a sűrűség nagyon sokszor inkább csak a keménységet adja meg.

Persze a keménységen lehet változtatni a zónázással is, de a latex topperek esetében elmondható, hogy a nagyobb sűrűség nagyobb keménységgel fog párosulni – és ez nem befolyásolja a minőséget.

Latex fedőmatracok hátrányai

A legnagyobb hátránya, hogy a legtöbb piacon lévő termék egyértelműen szintetikus latex. Ráadásul árban általában messze fölötte van akár egy hideghab, akár pedig egy memóriahabos matracnak. Nem véletlen, hogy nem nagyon terjedtek el Magyarországon.

Bár én alapvetően kedvelem a latexet, azt gondolom, hogy aki fedőmatracot keres, annak ár-érték arányban nem éri meg latexet vennie.

Kókusz fedőmatracok

A kókuszból készült matracok alapvetően kemények. A fedőmatracok egyetlen funkciója, hogy puhítsák a meglévő, túl kemény matracot. Vajon egy kemény anyag tud-e puhítani? Nyilván nem.

Ebből következik, hogy egy kókusz fedőmatracnak nincsen semmilyen előnye.

Kókusz fedőmatracok hátrányai

Van viszont néhány hátránya. Például, hogy kemény és így nem fogja lágyítani túl kemény matracunkat.

Emellett sokkal sérülékenyebb is, mint bármilyen eddig felsorolt alapanyag. Gyakorlatilag törik, vetemedik. Főleg egy fedőmatrac vastagságban (4-6 centiméter) vásárolt kókusz lap. És a vicc az, hogy ennél vékonyabbat is lehet kapni. Ezek garantáltan nem lesznek hosszú életűek.

Ha pedig arra gondolunk, hogy azért veszünk kókusz fedőmatracot, mert azt gondoljuk, a meglévő matracon lévő hibák, gödrök, rugók elrejtésére alkalmas lesz, akkor komoly hibát vétünk. Nem fogja bírni, meg fog szakadni, át fog ütni rajta a rugó…

Kókusz fedőmatrac szerkezete

Szigorúan a magánvéleményemet írom, amikor azt mondom, hogy a kókusz fedőmatracok létezésének nincsen semmilyen értelmes indoka. Én nem vennék ilyet.

Kemény fedőmatracok

Bár sokan úgy gondolják, hogy kemény fedőmatrac bárhol kapható, sajnos el kell mondanom, hogy ez nem igaz. Kemény fedőmatrac nem létezik.

Ha matracunk kifeküdt, kanapéra, kihúzható ágyakra keresünk megoldást, hogy ne érezzük a réseket, arra nem a fedőmatrac a megoldás, hanem egy új matrac.

A kemény fedőmatrac megtörne, ha nem kapna egyenletes alátámasztást alulról. Vagy felvenné a süppedés formáját. Ugyanott tartanánk, mint előtte. Sajnos ezzel a megoldással nem lehet megmenteni egy matracot.

Tehát ne keressünk kemény fedőmatracot, mert nem fogunk találni. Maximum értelmetlen költségekbe verjük magunkat.

Kemény fedőmatracok

Milyen fedőmatracot vegyek?

Leginkább olyat, ami az otthonihoz hasonló keménységű matracon próbálva kényelmes. Persze ezt könnyű mondani, de mire kell még figyelni?

Mindenkinek más és más szempontjai vannak és nem is tudok mindenki helyett gondolkodni, de elmondom, hogy ha magamnak keresnék, akkor én milyet vennék – vagy éppen milyet nem vennék.

Én nem vennék memóriahabos fedőmatracot. Egyszerűen nem kedvelem, ha nyáron izzadok. Hiába kellemes télen egy hűs szobában, hogy alulról melegít a memory, a nyári szaunát nem tudja ellensúlyozni.

Ha mégis muszáj lenne memoryt vennem, akkor olyat keresnék, ami tényleg átszellőzik – ebből nagyon kevés van, de ilyen például a Cellpur anyag.

A kókuszt ugye már kizártuk, mert az kemény és mi pont, hogy puhítani akarunk.

A latex – bár magát az alapanyagot kedvelem – szerintem a legtöbb embernek drága ahhoz, hogy fedőmatracot csináljunk belőle. Ha mégis van rá szándék – és keret – akkor azt ajánlom, hogy keressünk olyat, ami minél nagyobb arányban tartalmaz természetes latexet.

Nem maradt tehát sok választásom. Egyedül a hideghab. De milyen hideghab matracot vennék? Csak és kizárólag zónázottat. Ehhez kelleni fog egy minimum 5-6 centis vastagság is – ezt már lehet zónázni. És ennyi.

Egy zónázott hideghab matrac formát követ. Átszellőzik. Jó esetben van Certipur és Oeko-Tex minősítése és a huzata mosható. Nekem ennyi elég lenne a boldogsághoz. De ez persze én vagyok. Azt, hogy másnak mi a kényelmes, nem nekem kell tudnom – ehhez próbálni kell.

Zónázott fedőmatracok előnyei és hátrányai

Az előbb azt írtam, hogy én zónázott fedőmatracot választanék. De eddig nem beszéltünk (jobban mondva nem írtunk) arról, hogy mitől lesz egy matrac zónázott. Mit kell tudnia? Mikor nincs értelme a zónásának? Lássuk!

Amikor nincs értelme a zónázásnak

Elsőként érdemes tudatosítani magunkban, hogy bizonyos anyagok esetében nincs szinte semmi értelme a zónázásnak. Ilyen például a memory hab. Ez a lágy anyag hiába kap zónázást, valójában ahogy testünk ránehezedik, azonnal elveszíti zónáit. Egyszerűen nem tud ellentartani.

Nem mondom, hogy kerüljük el a zónázott memóriahabos fedőmatracokat, de nyugodtan tudatosítsuk magunkban, hogy nincsen semmi értelmük.

Kiváltképp igaz ez a tojástartó formára vágott memóriahabos matracok esetében. Itt ráadásul inkább arról van szó, hogy spóroljanak az anyaggal. Jobb nem lesz tőle a matrac.

Habrugós, latex és hideghab esetében a zónázással tudjuk befolyásolni, hogy hol milyen keménységű legyen a fedőmatrac. Így nem csak, hogy puhítani fogjuk eddigi túl kemény matracunkat, de még jobban gerincünkre is szabhatjuk. Éppen ezért én csak ilyen, zónázott fedőmatracot keresnék.

Milyen legyen a fedőmatrac huzata?

Nem mindegy persze az sem, hogy milyen huzattal van bevonva fedőmatracunk. Hiszen testünk ezzel a réteggel fog érintkezni, nem a belül lévő habbal.

Fedőmatrac huzata

Elsősorban keressük nyugodtan az Oeko Tex minősítést – Oeko Tex 100-ast. Nem kell megijedni, ha nincs kiírva egy termék mellé, hogy van minősítése, attól még lehet neki, kérdezzünk rá nyugodtan az eladónál.

Az Oeko Tex Standard 100-as minősítés igazolja, hogy a huzattól nem lehet semmi bajunk. Ezt akár 10 oldalban is ki lehetne fejteni, de nekünk most legyen elég ennyi, végülis ez a lényeg.

Amit mindenképpen érdemes elkerülni, az az, hogy a huzatba memóriahab legyen steppelve. Ez lehet ugyan nagyon kényelmes – amellett, hogy melegedhet -, de mosni nem nagyon ajánlatos, mert a víz és a memóriahab nagyjából kizárja egymást.

A többi ízlés kérdése. Én személy szerint inkább az olyan huzatokat szeretem, amelyek vékonyabbak – hiszen maga a hab nagyon kényelmes. De van, aki a vastagabb, műszállal jól kitömött huzatokra esküszik.

Ezeknél a vastag, steppelt huzatoknál még arra érdemes figyelni, hogy legyen túl vastag a töltőanyag, mert ha ezt lesteppeljük, akkor túl durva egyenletlenségek jöhetnek létre – bár ez szerintem inkább a matracoknál jellemző.

Ez szerintem csak arra jó, hogy olcsón vastagítsák a fedőmatracot – ráadásul a mosást is nehezíti, alkalomadtán lehetetlenné teszi, például egy nagy méretű fedőmatrac esetében, amely így már biztosan nem fog beférni egy kisebb mosógépbe.

Apropó, ha már mosásnál tartunk. Alapvető, hogy csak olyat vegyünk, ami levehető és mosható huzattal rendelkezik. Bár a matracvédő mindenkinek erősen javasolt, azért időnként jobb, ha kimossuk magának a matracnak/fedőmatracnak a huzatát is.

Hol vegyünk fedőmatracot?

Ha a cikkben eddig ismertetett tanácsokat megfogadjuk, akkor egész nyugodtan vehetünk bárhol fedőmatracot.

Én csak azt tanácsolom, hogy két dologra figyeljünk az üzlet kiválasztásakor. Arra, hogy ki lehessen próbálni személyesen a kiszemelt fedőmatracot. És arra, hogy legyen mellé pénzvisszafizetési garancia.

A kipróbálhatóság – és így a kipróbálás – azért fontos, mert különben nem tudjuk megmondani, hogy mi lesz számunkra kényelmes. Az interneten hiába írja valaki, hogy valami kemény, félkemény vagy lágy. Ő nem tudja, hogy mi mire gondolunk…

Fedőmatrac pénzvisszafizetési garanciával 30 nap

Személyes próbánál ráadásul úgy érdemes nekikezdeni a dolognak, hogy először kiválasztjuk az üzletben azt a matracot – ami minden bizonnyal kemény -, mely leginkább hasonlít ahhoz, ami otthon van. Így lehet a legjobban belőni, hogy mi lesz kényelmes este…

A pénvisszafizetési garancia ennél is prózaibb okokat takar. A leggondosabb, legodafigyelőbb próba esetén is előfordulhat, hogy mégsem kényelmes a kiszemelt fekvőbetét. Vagy éppen túl meleg – ami például a memóriahabos fedőmatracoknál nagyon sokszor előfordul. Ilyenkor bizony sokat segít, ha vissza tudjuk vinni és nem kell kidobnunk a pénzünket az ablakon.

Jó tanácsként mondom, hogy nem feltétlenül érdemes nézni azt sem, hogy milyen aktuális fedőmatrac akció fut. Vannak ugyanis olyan helyek, ahol menetrendszerűen féláron kínálnak valamit „csak most”. Akciók helyett próbáljunk inkább ár-érték arányban gondolkodni.

Tehát még egyszer. A két legfontosabb szempont: ki lehessen próbálni és vegyék vissza, ha nem felel meg!

Gyakran ismételt kérdések

Mire jó a fedőmatrac?

A fedőmatracoknak egyetlen egy célja van. Nem más, mint a meglévő, túl kemény matrac puhítása.

Egyébre nem jó. Esetleg még lehet utazómatracnak használni. Én például időnként elviszek magammal egyet vitorlázni – általában én alszom kint, ahol kb. fa keménységű anyagra terítem (konkrétan a cockpit ládára). Persze ez is tulajdonképpen csak lágyítás.

Mire nem jó a fedőmatrac?

Vannak dolgok, amire nem jó a fedőmatrac. Valahol írják, hogy a fedőmatrac védi a gondosan kiválasztott, drága matracot. Hát, szerintem az a matracvédő, ami nagyjából harmadannyiba kerül…

Ugyanígy nem jó a kifeküdt matrac megmentésére sem. Egy kifeküdt, leharcolt matracot nem lehet megmenteni… Azt le kell cserélni. Tudom, hogy sok helyen felületjavítónak hívják ezeket a termékeket, de ez egészen egyszerűen nem igaz…

kifeküdt matrac fedőmatrac

A fedőmatrac ugyanis alapvetően egy lágy anyag, így a kifeküdt, gödrös matrac vonalait szépen le fogja követni. És a végén lesz egy vastagabb kifeküdt gödrös matracunk is. Ráadásul egy csomó pénzt is kihajítottunk az ablakon.

Arról már írtunk az egyik fejezetben, hogy miért nem létezik kemény fedőmatrac, így ezt most nem fejteném ki megint.

A fent leírt esetekben tehát nem lesz jó megoldás, ha fedőmatracot vásárolunk. Legtöbbször inkább egy új matracba kell majd befektetnünk…

Mit használjunk fedőmatrac helyettesítésére?

Ha nincs rá pénzünk, vagy egyszerűen csak nem akarunk erre költeni, akkor van néhány megoldás, amivel megpróbálhatjuk kiváltani a fedőmatracot.

Az egyik ilyen például a gyapjú derékalj. Ez elég vastag és bizony tudja lágyítani a meglévő ágybetétet.

De kiváló lehet egy meglévő pehely paplan is – egyébként külföldön ez is elterjedtebb anyagnak számít fedőmatracok esetében. Egy 130-as pehely paplan jó szolgálatot tehet. Persze egy nagyobb (140×200, 160×200 vagy 180×200) méretű matracot egy takaróval nehéz megoldani. Bár akár az is működhet, hogy keresztbe dobjuk az ágyon.

Ugyanígy néhány pléd is jelentősen puhíthat a matracon… Két réteg puha péld például már csodát tehet.

A cikkben nem írtunk részletesebben a mini táskarugóval ellátott fedőmatracokról, ugyanis ezeket itthon nem lehet kapni…

Hogyan óvjuk fedőmatracunkat?

Van néhány olyan tanács, amit akkor érdemes megfogadni, ha már vettünk egy fedőmatracot.

Hogyan tároljuk a fedőmatracot?

Első és legfontosabb, hogy a fekvőbetétet ne hajtogassuk. Ha el akarjuk rakni – vagy éppen utazómatracnak használjuk és vinnénk magunkkal – akkor tekerjük fel – olyan formába, ahogyan minden bizonnyal hazavittük a boltból vagy hozta a futár.

Fedőmatracok helyes tárolása

Így megóvhatjuk attól, hogy az erős hajtogatástól megtörjön az anyag. Figyelem! Ez könnyebben bekövetkezhet, mint gondolná! Ezért egyáltalán ne tárolja hajtogatva, mindig tekerje fel!

Lehet mosni a fedőmatracokat?

Tudom, hogy sok ember számára adja magát, hogy egy kisebb – mondjuk 80×200 vagy 90×200 méretű – fedőmatracot úgy, ahogy van bedobjon a mosógépbe, de ezt egyáltalán nem tanácsolom.

A memóriahabot például, ha kimossuk, akkor egyből dobhatjuk is a kukába, de nagyjából a hideghab és a latex is hasonló károkat szenvedne… Mindig csak a huzatot mossuk. Abban az esetben pedig, ha a huzatba memóriahab van steppelve, tekintsünk el a mosástól…

Mire vonatkozik a fedőmatrac garanciája? Mennyire lesz tartós?

A fedőmatracok garanciája szinte minden esetben a látható kifekvésekre vonatkozik. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy látható kifekvést okozni – méghozzá olyat, hogy azt például garanciába cseréljék – szinte lehetetlen.

Ott már komoly gyártási hibáról lehet szó – és pont erre is vonatkozik a garancia. Gyártási hibákra.

A fedőmatrac egy pótmegoldás, melyet azért alkalmazunk, hogy megmentsünk egy matracot a kidobástól. Ne várjunk tehát tőle olyan tartósságot, mint egy matractól.

Ne felejtsük el, hogy egy viszonylag vékony anyagot gyűrünk minden este 6-8-10 órán keresztül… Minden anyag más, de a használati szokásokat tekintve eddigi tapasztalataim alapján 4-5 évig ajánlott használni egy fedőmatracot. Persze 20 évig is lehet, csak az már nem lesz ugyanolyan…

Nem fog lecsúszni az ágyról a fedőmatracom?

Ha csak nem olyan műszálas huzattal készült a fedőmatrac, amiről egy ember is lecsúszna, úgy kimondottan kicsi az esély rá, hogy elcsúszkáljon a meglévő matracon.

Ha ráhúzunk még egy lepedőt is, ami rögzíti az egészet, akkor pedig biztosan nem fog elmozdulni. Főleg a nagyobb méretek.

Szaga van a fedőmatracnak?

Sokan kérdezik, hogy lehet-e szaga a bármilyen anyagból készült fedőmatracnak. Nos. Természetesen. Nagyon kevés olyan dolog van, aminek nincs valamilyen szaga.

Hogy büdös, vegyszerszagú lesz-e a memóriahabos vagy hideghabos matrac? Nem. Ha tartunk tőle, hogy valamilyen olyan anyag kerülhet bele/rá, ami árt egészségünknek, akkor keressünk nyugodtan olyat, aminek van Certipur és Oeko-Tex tanúsítványa…

Mennyi időt kell várni a használattal?

Sokan kérdezik, hogy mennyi időt kell várni a fedőmatrac használatával a kibontást követően. A válasz: semennyit. A vákuumcsomagolt matracoktól eltérően a fedőmatracok nincsenek összepréselve, csak fel vannak tekerve. Így azonnal használhatóak a kibontást követően. Nem kell sem 24 órát, sem 72 órát várni.

Egyetlen egy kivétel van. Ha télen vásárolunk és futár hozza a fedőmatracot, akkor érdemes várni, amíg átmelegszik, mert a kocsi rakterében jéggé fagyott fedőmatrac nem lesz hálás, ha hajtogatjuk. Várjunk 1-2 órát és már feküdhetünk is rajta.

Egyedi méretű fedőmatracra van szükségem. Megoldható?

Szerintem a legtöbb helyen megoldható az egyedi méretű fedőmatracok elkészítése. Zóna nélküli fedőmatracok esetében kimondottan egyszerű az egyedi méret, zónásítottaknál kicsit nehezebb. Általában 4-6 hét alatt mindenhol megoldják.

Utolsó frissítés: 2021 április 1.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat: Adatvédelmi tájékoztatás

Bezárás